A Szamoson tartotta idei vízi túráját az EKE

Az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) szatmári szervezetének hagyományossá vált nyári Tisza túrája a határátlépés nehézségei miatt idén elmaradt, viszont mivel adott volt egy, a várost átszelő hajózható nagy folyó, illetve sokak vágya volt már hogy kipróbálja a helyi vizeket is, az idei evezős túrát a Szamoson tartották meg, augusztus 15–16-án. – Az alábbiakban Lózer Beáta beszámolóját közöljük.

Sajnos Romániában egyáltalán nincsenek kiépítve a vízi túrázás körülményei: nincsenek szabad strandok büfékkel, kikötők csónakoknak, és nem igazán foglalkoznak vízi túrizmussal. Tehát nehezített pályán mindent önerőből megszervezve kellett megoldani, így a hajók, emberek és az ételek szállítását is. Ezért csak egy kis társaság, 11 fő vett részt az idei vízi túrán. Pontosabban 18-an voltunk, mivel a Vörös Vidrák egyesület evezősei is csatlakoztak így egy jó kis csapattal indultunk útnak. Szombat reggel nehézkes ébredés és indulás után Erdőszádára mentünk kocsikkal, illetve a kajakokat, kenukat szállító kisteherautóval.



Első napi útvonal: Erdőszáda – Szamosborhíd (38km)

A szokásos piszmogás után jókedvűen ültünk be a kajakokba, megállapítva, hogy a víz bizony melegebb, mint a levegő. Egész nap rendületlenül eveztünk a komótosan folydogáló víztesten. Gyönyörködhettünk az elénk táruló hegyek látványában, és szörnyülködhettünk a sok szemétben és az emberek kulturálatlanságában. Rengeteg pecás ült a part mentén, szerencsére várva. A mi fiaink is megpróbálkoztak a csónakból pecázni, de a jelek szerint senkinek sem volt nagy sikere. Valószínűleg a sok pecás miatt a szamosi halak nagyon rafináltak és nem dőlnek már be mindenféle csalinak. 
Az előre eltervezetnél hamarabb kötöttünk ki, mivel kicsit lassabbak és éhesebbek voltunk az előre betervezettnél, de így is 38km-t eveztünk.
Egy arra alkalmas parton Szamosborhíd mellett felhúztuk a sátrainkat, s kisvártatva az eső is eleredt. A Boti kocsija alá menekülve összebújtunk, beszélgettünk.

Eközben a Vörös Vidrák kiadós bográcsost készítettek mindenki számára. A finom egytálételből mindenki repetázott (és a repetára is repetázott, dicsérve ezzel a szakácsot). A vacsora után késő estig tartott a beszélgetés a tábortűz körül.



Második napi útvonal: Szamosborhíd – Kakszentmárton (34km)

Reggel kicsit kócosan és morcosan ébredtünk, de a finom szalonnás rántotta (Kozma Lajos remekműve) és a kávé mindenkinek helyrehozta a hangulatát. Próbáltuk megvárni, hogy megszáradjanak a sátrak, de mivel a nap úgy döntött, hogy nem bújik ki a felhők mögül ezért végül vizesen pakoltuk el az azokat. Legalább lesz egy kis szuvenír az útról. 

A vasárnapi táv rövidebb volt (34km) és az idő is kellemesebb, a nap is végre elő-előbújt. Többször megálltunk falatozni, pancsolni és persze pecázni. Végül öt órára kikötöttünk a szentmártoni homokos parton. Itt elkészült az elmaradhatatlan csoportkép is. Csipkedtük magunkat, mivel aznap még sok munkánk akadt. Az embereket, csónakokat, csomagokat mind-mind hazajuttatni, kipakolni, bepakolni, átpakolni és sátrat mosni. Nem volt könnyű feladat, de végül minden a helyére került. Fáradtan (összesen azért csak 72 kilométer volt ez), kicsit koszosan és füstszagúan értünk haza, de szerintem mindenki úgy zuhant be este az ágyba, hogy ez egy élvezetes hétvége volt.



Segítettek minket a családtagok, akik sofőrködtek, Laci aki a csomagjainkat kihozta, Buju, aki a csónakokat szállította, más barátok akik kölcsönadták a felszerelésüket. Sok jó ember kellett ehhez a hétvégéhez, de legfőképpen Boti, aki mindezt megszervezte. Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a szép hétvégéhez!